A mágia törvényei
A mágia elméletei és törvényei népenként eltérnek, de megállapítható egy általános rend, melyben benne foglaltatik a nyugati és közel-keleti mágikus hagyomány legnagyobb része. A mágia törvényei három elvben foglalhatók össze: hasonlósági (szimpatikus), ellentétes (antipatikus) és egyetemes elvek.
A szimpátia elve
Ezen elv azt feltételezi, hogy dolgok a távolból titkos szimpátia útján hatnak egymásra, és hogy az impulzus átvihető az egyikről a másikra, ezen hasonlóság felhasználásával.
Törvényei:
a tudás törvénye;
a hasonlóság törvénye (homeopatikus mágia);
a kapcsolat törvénye (átviteli mágia);
A tudás törvénye
E törvény azt jelenti, hogy egy bizonyos dolog vagy létező ismerete hatalmat biztosít fölötte (amint az atom belső szerkezetének ismerete lehetővé teszi a fizikusok számára, hogy energiát nyerjenek belőle). Ennek értelmében a tudás hatalmat jelent.
A hasonlóság törvénye
A varázsló egy cselekményt utánoz, amelynek segítségével egy bizonyos kívánt hatást szándékszik létrehozni. Ez a fajta mágia nevezhető ezért homeopatikus vagy mímelő mágiának is. A varázsló a szertartásokon keresztül a természet működését igyekszik befolyásolni. Ez a mágia a hasonló hasonlót szül állításon alapszik.[2] Minden olyan mágikus aktus, mely a makrokozmosz mikrokozmoszban való kicsinyített leképezését jelenti, a homeopatikus mágia körébe tartozik (az asztrológia és a voodoo baba a legismertebb formái).
Példák a homeopatikus mágiára: az ellenségét úgy akarja megsemmisíteni valaki, hogy képmását sérti meg vagy pusztítja el, ugyanis ha a képmás sérül, akkor az ábrázolt személy is sérül vagy meghal. Így például ha egy odzsibvé indián rosszat akar valakinek, fából elkészíti a képmását, és tűt szúr a szobor fejébe vagy a szívébe, azzal a szándékkal, hogy a tű szúrása fájdalmat okoz az illető személynek. Ha azonban a szándéka az, hogy az illető személyt megölje, akkor mágikus szavak kíséretében eltemeti a fabábut. A perui indiánok is így járnak el: zsírból és földből formálják a csontokat. Malájföldön azt is fontosnak tartják, hogy a bábunak tartalmaznia kell a célszemély testéből származó anyagot, mint például a haj, köröm.
A homeopatikus mágiát nem mindig rossz cél érdekében alkalmazták: alkalmazták például a a szülések megkönnyítésére is. A szumátrai batakoknál, ha egy nő meddő volt, akkor egy gyerek képmását faragta ki fából és ölben tartotta, felöltöztette stb. Vagy az is gyakori, hogy egy meddő házaspár hív egy sokgyerekes apát, aki egy gyerek fabábuját tartja a meddő apa fölé és varázsmondókát mormol.
De alkalmazzák még gyógyításra is: a sárgaságot gyógyították úgy, hogy sárga dolgokba űzték a bajt. A homeopatikus mágia, illetve a homeopatikus jellegű gyógyítás ősi formái azonban nem keverendőek össze a modern homeopatikus gyógyítással.
Ezt a fajta mágiát leginkább a táplálék biztosításában szokták alkalmazni.Új-Guineában az a szokás, hogy a kókuszpálmán található rovart beteszik a lándzsájukban található üregbe, ahol a dárdahegy illeszkedik, hogy a dárdahegy is olyan szilárdan beékelődik a nyélbe, mint a rovar a fába.
A kapcsolat törvénye
A kapcsolat törvénye azon elgondolás megtestesítője, miszerint bármely két objektum, mely valaha kapcsolatba került, kapcsolatban is marad, függetlenül attól, hogy elválasztódnak vagy sem.[3] Némely mágikus hagyomány szerint a kapcsolat gyengülhet tér és idő függvényében, bár teljesen soha nem szűnik meg. A kapcsolat törvénye alapján egy hajszál, egy körömdarab vagy egy vércsepp (avagy bármi más, ami kapcsolatban volt egykor az egyénnel) felhasználható a varázslat kivitelezésében. A varázslás sikere nagyban függ a kapcsolat erősségétől.
Átviteli mágia, például az olyan szokások, hogy a újszülött köldökzsinórját elteszik, mert ennek megsemmisülése a az újszülött csecsemő sorsát negatívan befolyásolná (Kína).
Európában a fogak elhajítását övezte tilalom: ugyanis ha ezeket valamilyen állat eszi meg, akkor a gyereknek az állathoz hasonló foga fog nőni.
Plinius azt írta: ha megsebesítettél egy embert, és ezt fájlalod, akkor arra a kezedre kell köpnöd, amely a sebet okozta, és akkor a szenvedő fájdalmai enyhülnek. Melanéziaban, ha egy férfi barátai birtokába jutnak annak a nyílnak, ami a férfit megsebezte, akkor gyulladásgátló falevelekbe göngyölik a nyilat, annak érdekében, hogy a sebesült gyulladása enyhüljön.
Európa egyes tájain, úgy tartják, ha valakinek a lábnyomába szöget ütnek, akkor az illető lesántul. De ugyanezt a módszert vadászatnál is felhasználták: a jobb hatás elérése érdekében fontos volt, hogy a szög koporsóból legyen kihúzva.
Az ellentét elve
Törvényei:
A szembenállás törvénye;
A visszafordítás törvénye;
Az entrópia törvénye;
A szembenállás törvénye
Azon az elven alapszik, hogy mindennek létezik egy ellentéte. Ezen ellentétes erőnek az ismerete lehetőséget ad a másik fél semlegesítésére vagy megszüntetésére. Ez a lehetőség azonban nem biztosíték, hisz az ellentétek nem feltétlenül pusztítják el egymást, néha vonzzák egymást (pl. mágnesesség). Az említett bizonytalanságból következik, hogy a szembenállás törvényével nehéz dolgozni, hisz az eredmény is bizonytalan (az elemek talán semlegesítik, talán erősítik egymást).
Szembenállásra példák: a vámpírok irtóznak a szentelt víztől, a kereszttől, vagy csak a szívükbe ütött karóval lehet őket megölni; a vérfarkasokat csak az ezüst sebzi; stb.
A visszafordítás törvénye
Minden, ami megtehető, vissza is fordítható. Erre az állításra épül a visszafordítás törvénye. Ami létrejött lerombolható, s ami leromboltatott úrja létrehozható. A mágia ezen törvényét kiegészíti az entrópia-elv (mely a fizika tudományának is alaptörvénye - a termodinamika második törvénye). Annak értelmében nehezebb rendet vinni egy rendszerbe, mint megszüntetni azt, tehát építeni, létrehozni több energiát igényel, mint megsemmisíteni. Egy varázslat létrehozásához nem pusztán az energiára van szükség (ima vagy rítus), de ezt az energiát akarat által a megfelelő irányba kell terelni. Ezzel szemben a varázslat megszüntetéséhez mindössze fel kell tölteni az egyént vagy tárgyat a megfelelő mennyiségű ellentétes energiával (a szembenállás törvénye alapján), s annak hatása semlegesítődik. Ebben az esetben csak az energiára van szükség, az irány már előre adott, így az akarat ereje nem irányító (kiegészítő) hanem közvetlen energia.
Az entrópia törvénye
Az entrópia-elv nem pusztán az előző törvénnyel összefüggésben hat a mágiára, önmagában is fontos tényező. Ezen törvény értelmében minden zárt (külső hatásoktól mentes) termodinamikai rendszerben - ilyen az Univerzum is - az energia az egyenletes szétoszlás felé halad, ezzel fokozatosan megszüntetve a lokális rendszereket (melyek rendezettsége nagyobb az átlagnál). Ez addig folyik, míg egy külső erő hatást nem gyakorol rá. Ezáltal meghatározott rendet teremteni nehezebb, mint megszüntetni azt, mivel a létrehozása a természetes rend ellenében történik. Kimondja azt is, hogy alacsonyab szintről magasabb szintre (rendetlenség → rend) energia csak munka avagy többletenergia befektetésével juthat. A mágiában ez a következőképpen valósul meg: ahhoz, hogy a mágus a befektetett energiát (alacsonyabb szint) sikeresen ültesse át a varázslatba (magasabb szint), szüksége van az akarat irányító erejére is, nem pusztán a rítuséra. Minél erősebb a varázslat, annál több nyers energiára és akaraterőre van szükség a végrehajtásához.
Egyetemes elvek [szerkesztés]
Ezen elvben foglalt törvények nem pusztán a varázslásra vagy annak részeire vonatkoznak, hanem a világ működésének egészére, okkult szempontból vizsgálva azt.
Törvényei:
A végtelenség törvénye;
A kiegyenlítődés törvénye;
A következmény törvénye;
A végtelenség törvénye
Egy esemény lehetséges következményeinek száma végtelen. Azt, hogy a valóságban mely lehetőség valósul meg, a valószínűsége határozza meg (mely valószínűséget a külső események befolyásolhatnak). A mágia szerepe ezen valószínűség megváltoztatásának elérése (a kívánt cél irányába), a mágikus rítus energiája és az akaraterő befektetése által. Minél több áll ezekből rendelkezésre a varázslás aktusánál, annál valószínűbb a kívánt lehetőség megvalósulása (a varázslat "manifesztálódása"). Ezen törvény értelmében minden mindennel összefügg, s ezek együttese alakítja ki a végtelen lehetőségekből a valóságot.
A kiengyenlítődés törvénye
Az egyensúly törvényeként is ismeretes, összefüggésben áll a visszafordítás törvényével. Kijelenti, hogy minden erővel (entitással) szemben léteznie kell egy azonos - de ellentétes - enregiájú erőnek (entitásnak) - vagy több, egymást az azonosságig kiegészítőnek. Ez az elv a mágiában a következőképp valósul meg: ahhoz, hogy a varázslat hatása valahol kifetődjön, valahonnan az az energia el kell vonódjon (ha a varázslat esőt hoz valamely területre, másütt szárazság lehet). E törvény értelmében valami nem születhet semmiből.
A következmény törvénye
Ezt a törvényt gyakran egyszerűen csak karmaként emlegetik, a keleti filozófiák hatására. A kiegyenlítődés törvényével együtt alkotja az okság elvét, miszerint minden tettnek van valamilyen következménye. Áldás kivarázslása áldást hozhat a mágusra, amiként átok átkot szülhet. Ez az elv is a homeopátia elvéhez hasonló, miszerint hasonló hasonlót szül, ellenben ez a mágusra vetíti azt vissza. A kiegyenlítődés törvényének megfelelően azonban nincs teljesen rossz vagy jó tett, mindkettőnek lehet ellenkező irányú következménye. Így a mágusnak a tett lehetséges következményeit is mérlegelnie kell, mert esetleg rosszabbul járhat a tettel (és annak következményeivel), mintha nem cselekedne.
A varázslás típusai
A varázslás, aszerint, hogy ki hajtja végre gyakorlatilag azt, két típusba sorolható:
Közvetett: a mágus mindössze közvetíti a kérést, a hatalom az istenség kezében marad.
Közvetlen: a mágikus hatalom a mágus kezében összpontosul, ő hatja azt végre.
Közvetlen varázslás
A mágikus rítusok osztályozása
A mágikus rítusok a hatáskifejtés módja és általános filozófiájuk alapján három csoportba oszthatók:
Természeti mágia: a mágia legősibb formája, megtalálhatók benne mind a közvetett, mind a közvetlen varázslás elemei.
Papi mágia: a közvetett varázslásra épülő mágiaforma, melyben a varázslást egy felsőbbrendű hatalom hajtja végre.
Misztikius (vagy hermetikus) mágia: közvetlen varázslás által a mágus maga hajtja végre a varázslatot.
A papi és misztikus mágia a természeti mágiából fejlődött ki, ám a különválás idejét nem lehet pontosan meghatározni, népenként jelentősen eltér. A három mágiaforma gyakran létezett (vagy létezik) egymás mellett, nem zárják ki egymást.
Természeti mágia
Ez a varázslás legősibb formája, gyakran emlegetik druidizmusként vagy boszorkányságként. Gyakorlata az ókor végéig általános volt Európában, egészen addig, míg a szervezett vallások át nem vették szerepüket. A zsidóknál jóval hamarabb következett be a váltás, a júdaizmus megalakulásával a papi mágia kizárólagossá vált (ld. a Leviták könyvében foglalt parancsolatokat a jósokról, varázslókról)
